Kántor Lajos: Figyeljünk Erdővidékre!
(Új Tükör - 1984. április 1.)
A felszíni formákban, erdőkben, vizekben (ásványvizekben), népművészetben - és sokféle tehetségben oly gazdag Székelyföldnek talán legkevésbé ismert sarka az Erdővidék. Távol a főútvonalaktól, a Hargita délnyugati lejtőjén, az Olt völgyében kell keresni ezt a lombos erdővel borított szép tájat. Hogy miért érdemes megkeresni? Nem csupán a teljesség vágyától hajtva. Kisvárosai, falvai kevésbé festőiek ugyan, mint az Olt vagy a Maros felső folyása mentiek; nincsenek olyan neves fürdőhelyei mint Tusnád vagy Szováta; műemlékekben, kultúrában, annyit jelentő központjai, mint Sepsiszentgyörgy vagy Székelyudvarhely. De a vargyasi Dániel-kastély s a helybeli fafaragók és népi bútorfestők igencsak megérdemelnek bár egy futó látogatást. Kisbaconban múzeum őrzi a Benedek Elek-emlékeket, és Barót - Erdővidék központja - ugyancsak tartogat meglepetést a művészetek iránt érdeklődő számára. (Baróti Szabó Dávid született itt, amint ezt neve is őrzi.)
A bedekkerek nem jelzik ugyan és mostanáig jószerivel csak a barótiak meg talán a mai megyeszékhely, Sepsiszentgyörgy képzőművészei tartották számon: Baróton az egyik mellékutca kertes házában, gyümölcsfái és méhei között egy jelentős festőművész él - Bodosi Dániel, a székely népélet magasszintű művészi ábrázolója. "Névtelenségéből" és életkorából ítélve (hiszen betöltötte már a hetvenedik évét), azt hihetnénk, hogy amolyan autodidakta, naív festő. Olajképeinek, akvarelljeinek szemlélője azonban azonnal meggyőződhetik Bodosi kiművelt tehetségéről, kompozíciós eredményekkel társult színgazdagságáról. És természetesen nem csodálkozik már, ha megtud néhány életrajzi adatot is: az ifjú baróti asztalost ért baleset egy művészpályát indított el (mint Tamási Áron esetében). A neves csíkzsögödi mester, Nagy Imre biztatta, bátorította a már harminc körül járó fiatalembert, hogy jelentkezzék a budapesti Képzőművészeti Főiskolára; így lett Bodosi Dániel, e század negyvenes éveinek elején, Rudnay Gyula tanítványa, majd - anélkül, hogy befejezhette volna tanulmányait - festő. Aki azóta is, vagyis négy évtizede elsődleges munkájának, szenvedélyének a festészetet vallja, anyagi függetlenségét viszont a gazdaság, a méhészkedés biztosítja.
Bodosi Dániel rendkívül szerény ember - van mire szerénynek lennie. A szakirodalomból, reprodukciókból ismeri a század modern művészi törekvéseit (könyvtárában meglepő módon sorakoznak az idevágó munkák), egyik-másik hatott is rá, ám úgy, hogy közben mindvégig megőrizte a maga egyéniségét - és a szülőföld tájainak, Erdővidéknek a hangulatát. Egyik-másik festményét nézve: mintha Egryt, a Balaton festőjét honosította volna a Hargita alján. Mindenesetre az ő piktúrájának erővonalai sajátosan a hegyvidékhez s a székely nép életéhez kapcsolódnak.
Bodosi Dánielt érdemes a műkritikának s a kortársi művészettörténetnek is felfedeznie...
